MÉCSES LÁNGJA

  • írta: B. Moravetz Edith

(Osztályfőnökünk Emlékére)

Most is magam előtt látom
a történelem-tanárom.
Fiatal volt, épp hogy kezdő,
képzettsége lenyűgöző.

Vezette az osztályunkat
kamasz lányokat, fiúkat.
Nem voltunk egy könnyű eset,
de ő minket megszeretett.

Óvta a rábízott kincset;
jól kezelte csínyjeinket.
Midőn felállt katedrára,
magával ragadt tudása.

Bejártuk ókori Rómát,
ki nem maradt Görögország.
Tudtuk, ki, minek istene,
Zeusz rendre nem intene.

Kinyitotta lelki szemünk,
ismeretet szerezhettünk.
“Humorban nem ismert tréfát”
-sőt- “vesénkbe is belelát”.

Szomjúhoztunk minden jóra,
hogy ne lépjünk vezényszóra.
Igényessé tett bennünket,
formáljuk történelmünket.

Példával ő járt előttünk,
felnőtté így érlelődtünk;
s bár még tele volt tervekkel,
eltávozott emelt fejjel.

Évtizedek kutatását,
emberfeletti munkáját
tartom most a kezeimben,
mikor neki búcsút intek:

“Érted ég e mécses lángja,
megkondul lélekharangja,
Földi utad végig jártad,
mit rád bíztak, megcsináltad.

Óvjál minket szeretettel
Olümposzi istenekkel!”

Budapest-(Beszterce) 2019. június 6.
B. Moravetz Edith

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »