• szerző: Fekete Zsolt;
• fotó: Szilágyi Zoltán és Fekete Zsolt utolsó találkozása – 2018. június

Az első találkozásom Zolival az 50-es évek derekán történt a Józsa Béla diákotthonban. Mint vidéki kidei ifjú tanár bekopogott a szobánkba keresve egy barátját és szállást éjszakára. Kedvesen elbeszélgettünk a falusi tanári munkáról amiket ő sokszor ügyes szójátékokkal fűszerezett.

Másodszori találkozásunk a besztercei Vegyes Líceum tanárijában volt,. 1958 őszén engem Besztercére helyeztek, őt meg áthelyezték Kidéből Besztercére. Így együtt taníthattunk a magyar tagozaton. Ezek az évek rengeteg élménnyel gazdagítottak mindkettőnket. Szorgalmasan végeztük munkánkat közben szórakoztunk, aktívan pihenve. Így jól megismerhettük egymást. Nagyon lelkiismeretesen dolgozott, sok anyagott gyűjtött, amit később felhasznált írói munkásságának kiteljesítéséhez. A könyvei amelyeket megjelentetett a tanügyi gondokkal foglalkoztak, megjelenítve az anyanyelvi oktatás gondjait, buktatóit amikkel meg kellett küzdenünk. Munkáságát az odaadás, a gyerekek iránti tisztelet és szeretet jellemezte. Érdeklődési köre nagyon kiterjedt volt. Ha valamit nem értett meg alaposan, utána olvasott. A pontosság, fegyelem, tisztelet és figyelmesség, barátságosság, embertársai iránti segítőkészség voltak emberi jellemzői. Hogy mennyire a szójátékok mestere volt egy diákkori tréfájával tudom érzékeltetni. Számtan órán a következő feladatot kapta x+x/2 ₌ ? , amit Ő így fogalmazott meg: iksz meg Félix az más-Félix, amiért egyből a folyóson találta magát.

Sajnos együttlétünk rövid ideig tartott, mivel én ’61- ben “ szabad úszó “ lettem és távoznom kellett az iskolából és a tanügyből. Ahogy a II. Világháborút túléltem, úgy ezt is átvészeltem.
Hosszú évek következtek míg 1994–ben újra együtt voltunk egy állami intézményben. Az intézmény a Parlament – Képviselőtestülete. Zoli a hadügyi bizottságban dolgozott, a haza védelme érdekelte, én meg a tanügyiben tevékenykedtem. Ez a találkozás is rövid ideig tartott, 2,5 év volt a tartam ami alatt ritkábban találkoztunk. Nem sok változást tapasztaltam Zoli magatartásában, megmaradt ugyanannak a barátságos embernek, mint amilyennek megismertem még Besztercén.

Nagyon sajnálom, hogy utolsó munkáját – könyvét – nem tudta befejezni, közbeszólt a “kaszás” és egy végleges nyugalomra tért. Pihenésed legyen békés, csendes.
Őszinte tisztelettel, Zsolt

Fekete Zsolt